Az építészet és az építés ügye, kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű terület, mely egyben a kulturális örökségünk egyik mindenkori leghatásosabb közvetítője és őrzője. Az építészet, és ehhez kapcsolódó mérnöki és alkotó tevékenységek, az építés nemes tettén túlmutató, egyetemes kulturális küldetése mellett az országépítés egyik valóságos és leghitelesebb pillére is egyben. Ez az építészeti kulturális szellemi örökség és vagyon egyben a garanciája is a nemzeti identitásunk és jövőnk fizikai megjelenésének, folyamatosságának és további kiteljesedésének.

Építészetet - vagy ahhoz hasonlót - művelni életmód.

Az alkotó folyamat elmélyülni igyekvő magánya, mint táptalaj, egyre kevésbé adatik meg. Sokkal inkább - mint kortünet – jó esetben valamiféle kreatív szemlélet létezik, mint keret, melynek a tartalmi arányait a hely a feladat és lehetőségek adják meg. Egy országnak nem az egzisztenciális, sokkal inkább a szellemi állapotán múlik, hogy milyen az építészete milyen a környezete. Az építészeknek a megváltozott viszonyok között kell megoldásokat találniuk az újonnan megjelenő problémákra. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy az időtlen kérdésekre az adott korban és az adott helyen kell új, aktuális választ találniuk. Az ökológiai és gazdaságossági fenntarthatóság mellett az esztétikai fenntarthatóság vált mára az egyik legnehezebb feladattá, ami hosszú távon tudna a funkcionalitás mellett, egyaránt érzelmi, esztétikai és intellektuális örömöt okozni, értéket teremteni.
Szoják Balázs
nívó díjas építész
vezető tervező